A dugódíjról.
Abban a sokat átkozott piszkos kommunista rendszerben, ami a szovjet tankok és géppisztolyok csövén érkezett Magyarországra, volt, még Rákosi korszakában, egy szlogen. Nem olyan mint a „Csak a Fidesz” vagy az „Új Magyarország” ami semmit nem mond, és nem is változtat. Ez a szlogen mindig akkor lett meglobogtatva, amikor a szorgalmas és képzett magyar emberek munkája nyomán, valami új, valami nagy jelentőségű fejlődés, gyárépítés, vagy hasonló fejeződött be. Az átadásnál elkerülhetetlen volt elmondani, valamelyik fényes tekintetű elvtársnak: „Lám, megépítettük és átadtuk Sztálinvárost, (ma Dunaujváros) és ez egy újabb pofon az imperialistáknak. Dolgozó népünk, immár emberhez méltó civilizált környezetben járulhat hozzá, hazánk acéllal való ellátásához. Stb.”
A vesztes háború után, a haza épülése volt a fontos, és minden „fegyvertény” ebben a körben, az ország, és a vezetés öröme volt, noha a vezetés soha nem volt diktatórikusabb, mint épp abban az időben. Nyíltan irtotta a vele szemben állókat, de emellett, legalább építette a hazát, és nem vette el az emberektől a munkahelyeket, sőt, világszerte elismert termékeket gyártó ipart teremtett.
Ezzel adta az újabb és újabb pofonokat ez imperialistáknak.
Most, a szabadság hajnala utáni reggelen, új szlogen született. Ezt ugyan nem ünnepségeken hangoztatják, csak úgy maguk között, a parlament mellékhelyiségében, amikor épp a választópolgárok fejét képzelik a porcelánkagyló helyére. Amikor a saját befizetésünkből könyöradományként visszajuttatott metrótámogatásért, teljesítve az Unio követelését, törvényt alkotnak a nép további fosztogatásáról. Amikor eladtak egyet a gyárainkból, elégedetten mormolták a foguk között: „újabb pofon a magyaroknak”
Amikor egykulcsos adóval nyomorítják a népet, és dagasztják a gazdagok bukszáját, akkor is ezt mondják. Amikor dugódíjat terveznek, akkor is.
A magyarok 20 éve kapják a pofonokat, de állják, sőt, jó keresztényként, odatartják a másik orcájukat is. Sajnos, nagyon lassan jönnek rá, hogy ez a maszlag, nem az Istennek tetsző ember jellemzője, hanem az Isten szeretetét meggyalázó egoista fosztogatók legerősebb fegyvere, az egészséges ellenállással szemben. Már ébredezik a nemzet. Már a parlamentben is hallani a hangját, csak még nagyon halkan. Igaz, szószólói, akik nem kötöttek háttéralkut a rablókkal, harsányan mondják, de a hatalmas terem üres fejeiig alig hallatszik el.
Nem ez a baj! A baj az, hogy azt a csodás termet, mi döngöltük tele üres, de inkább ellenséges fejekkel. „Mert ő becsületes lelkű, és igaz, azt gondolá, hogy minden ember az” mondotta Petőfi hajdan az édesapjáról. Ma, ha élne, ugyanezt mondhatná a magyar választópolgárokról, de sajnos már nem él, és a nyomdokaiba senki sem lépett.
Kényszerűen el kell gondolkodnunk! Ez a bagázs, ma azért van hatalmon, mert sok ember, a meglévő lehetőségeit féltve, a változások ellen szavazott, mások, akik világosabban látták a helyzetet, szintén ettől a félelemtől sarokba szorítva, nem mentek el szavazni. Nincs ezzel más baj, csak az, hogy amit a sok ember féltett, a kenyerét, ezek röhögve ütik ki a kezéből, és még a képünkbe is röhögnek, hiszen közülünk valók választották őket.
Szélesebbre kell nyitni az optikát. Összességükben kell látni a folyamatokat, és nem kell félni a gyökeres változásoktól, mert ezek gyökértelenül pusztítanak el bennünket. „Csak a Fidesz” mióta levette a szájkosarát, (mert hogy a szocikkal szemben szorosra zárta) legalább 10%-kal szorította le az átlag magyar életszínvonalát, és ezt „mind” a nemzet érdekében.
Kétségtelenül közröhely, és közfelháborodás tárgya, de senki sem érzi magát felelősnek érte. Aki megszavazta, azt mondja, nem erre szavazott. Aki nem ment el szavazni, azt mondja, ő nem szavazott rájuk, és aki a Jobbikra voksolt, az azt mondja, én a változásra szavaztam, de mások nem akarták. Vegyük már észre, hogy a hazudozók és tolvajok következmény nélküli tevékenysége, nem hozható létre nemzeti szinten. Amíg a fosztogatók lazán kikerülik a felelősségre vonást, a nemzet, a saját döntéseiért, mindig súlyos felelősséget visel. Ezek miatt a döntések miatt veszíti el a vagyonát, a szabadságát, a jövőbe vethető hitét, és végül a jövőjét is. A hazudozók, a propagandájukban, fehérterrorral riogatták a választókat, ha nemzeti kormány kap felhatalmazást. Ehelyett, ők hozták létre a terror (ellenes) különítményüket, a mi pénzünkön.
Mit tesz a Jobbik?
Békét, rendet, együttműködést teremt, mindazok között az emberek között, akik erre hajlandók és alkalmasak, nemre, bőrszínre, fajra való tekintet nélkül.
Ez lenne a felidézett fehérterror? Akkor azt kell akarnunk, és mindent meg is kell tennünk érte, amit erőnkből telik. Jól szavazni, nem túl nagy teher, legyünk hát képesek rá. Kérdőre vonni a képviselőnket, közös erővel a választók elé rendelni, elmondani neki, mire van felhatalmazása, nem nagy teher, tegyük hát meg! Ne várjuk meg, míg a száraz kenyér sarkát is a kutyáknak dobják, nehogy nekünk jusson! Tömeges tiltakozással kell egy-egy körzeti képviselő tudtára adni, hogy frakciófegyelem ide- pénzbírság oda, milyen dolgokra nem mondhat igent, a mi felhatalmazásunkkal. Ha ez nem jut el az agyáig, közfelkiáltással le kell mondatni. A Fideszt, hiába szidjuk. Az egy párt (mindegy milyen) de nincs személyisége, nincs családja, nincsenek barátai vagy ellenségei. Érzéketlen és arcátlan. Az embereket kell megszólítani, hiszen általában jóravalóak. Az, hogy visszaélnek a felhatalmazássukkal, egy párt belső nyomásának eredménye. Nem tud e több ezer választó nagyobb nyomást gyakorolni, mint egy frakcióvezető?
Ezek a képviselők élnek valahol. Közöttünk élnek. Kedvesen mosolygunk rájuk, hiszen ők a hatalom. Elfelejtjük, hogy ők a mi hatalmunk? Elfelejtjük, hogy miket tesznek ellenünk parancsszóra?
El kell ezeken a dolgokon gondolkodni, és alulról megbontani a piramist, mielőtt agyonnyom bennünket.
Béla László
