Hollywood izzad
Mindent elkövet a művészetek valamikori fellegvára, hogy meg tudjon felelni a háttérhatalom tudatmódosító igényeinek. A tudatmódosítás célja, egyrészt, az emberek megfélemlítése, félelemben tartása, másrészt, a kirablóikkal szemben keletkező jogos ellenérzés megszüntetése, a kirablók mellett, szimpátia keltése.
Ez, nagyon nehéz, és egyre inkább megvalósíthatatlan feladat. A rémfilmek, a fenyegető kivédhetetlen katasztrófákról, a terroristákkal folytatott vérfagyasztó küzdelmekről szóló történetek, egyre inkább átlátszóak. A kötelezően szerepeltetett „jó néger figura” már a tapasztalatok miatt értékét vesztette. Az ET-ben, és hasonló filmekben a valósággal kevert kitalációk, már egyre inkább nem pótolják, a tényleges helyzet közlésének hiányát. A Spektrum, és hasonló tudományosnak álcázott csatornák, ontják a filmeket, az amerikai haderő győzhetetlen arzenáljáról, miközben Vietnámból, a bármilyen eszközzel kikényszeríteni kívánt győzelem nélkül kellett kivonulniuk. A reguláris iraki haderőt ugyan szétverték, korábbi, Irán elleni szövetségüket gátlástalanul lemészárolták. A CIA által kiképzett Bil Ladent „levadászták”. A Hamasz egyik vezetőjét, Dubaiban, moszad ügynökökkel orvul meggyilkoltatták. Se szeri-se száma, az undorító megnyilvánulásoknak, közben azt várják, hogy a világ becsületes emberei, tapsoljanak az aljasságok láttán. Ez nem jön be. Már az amerikaiak nagy része sem eszi meg ezeket a maszlagokat. Hiába küldik őket agytúrkászokhoz, hiába rugdossák ki állásaikból, akik az agytúrkászok szerint ellenérzést táplálnak a fosztogatókkal szemben, a közmegítélésük egyre rosszabb. Sebaj! Ha utálnak, legalább féljenek. Se szeri se száma, az amerikai börtönöket, az ott zajló sötét gyilkosságokat bemutató filmeknek. Rettegjenek a polgárok a börtöntől, hiszen soha sem tudhatják, melyik pillanatban kerülnek oda. Akár terrorizmus, akár kábítószer terjesztés gyanújával, de kerülhetnek ittasságért, ittas vezetésért, asszony, vagy emberverésért, mindig találni valakit, aki valamivel hajlandó megvádolni azt, aki a hatalom számára ellenszenves.
Akkor azután, bekerülnek a hatalom húsdarálójába, ahol az Isten irgalmazzon nekik. Érdekes reakció, hogy minden rémítés ellenére, az emberek egyre kevésbé félnek, és ez végzetes. Végzetes a hatalom számára, mert csak a megfélemlített embert lehet hülyeségekkel megvezetni. Egyre kevesebb ember nem tudja, hogy a hatalom az emberek, és csak az emberek kezében van. Ami mégsem, ami az idegen civilizációké, ahhoz a kormányoknak kevés köze van,
és az ilyen hatalmak nagyobb része, ellenzi is a tevékenységüket. Visszatérve, a Hollywoodi törekvésekre, lassan hitelüket veszítik, a megszálló földön kívüliek kíméletlen pusztításáról készített katasztrófa filmek is.
Épp a fen említett okok miatt, hat-hét esztendeje, nem nézek amerikai filmeket, mégis vannak kivételek. Egyik ilyen a Ricsi-rics, a gazdag kisfiú története.
A film kiváló alkotók műve. Kellemes szórakozást nyújt. Kiválóak a sarkos jellemábrázolásai. Ha eltekintek az eszmei mondanivalójától, hogy a gazdagok együtt éreznek kirablottjaikkal, és ők vannak hatalmon, a globalisták, akik lelkiismeretlenek, eredménytelenül támadják őket, akkor a film élvezhető bohózat. A valóság, hogy a hatalmat ma, a másik oldal gyakorolja, mert az emberek hagyják. Ha végignézzük az utóbbi húsz év Magyarországi gyárbezárásait, nem hiszem, hogy sokakban marad kétség, véleményem igaz, valódi voltát illetően.
Mindezek ellenére azt kell mondanom, nincs mitől félni. A globalizmus, egy benzinbe és méregbe mártott plüssoroszlán. Igaz, most félelmetesen üvölt, hatalmas fogakat villogtat az egyes emberre, de az emberiséghez, és a bennünket támogató hatalmakhoz viszonyítva olyan kicsi, mint a bolha szaporító szervén a pattanás. Az emberek egységes fellépésével szemben védtelen, és végtelenül sérülékeny. Elég egy pici szikra, a farka legkisebb bojtjánál, hogy szempillantás alatt lángra lobbanjon, és olyan hamar hamvadjon el, hogy még a piromániások sem örvendezhetnek rajta. A kovaköveket már ütik az acéllal. Már pattognak a szikrák. Csak az a kérdés, melyik nap akad egy a farkába.
Béla László