A magyar felemelkedés.
Sokakban él az ismeret, vagy a felszínen, vagy a tudat alatt, hogy nem vagyunk a helyünkön. Nem azt az életet éljük, amire születtünk. Működik bennünk egy kimondatlan belső kényszer, eredeti identitásunk visszaállítására.
Ezt, sokan szabadságvágynak, mások „rebellis magatartásnak értékelik.
Nagy a zavar ebben a témában. Ezt a zavart hivatott gerjeszteni, az untig hangoztatott szlogen: „érjük utol Európát”. Európa nagyon jól megvan azon a szinten ahol tart, Kitölti a cselekvési igényét, a tyúk, a sertés, és a marhalélektan.
Nem kell utolérnünk. Hatékonyan képes ártalmára lenni az életnek, a magyarok nélkül is.
Nekünk az a fontos, hogy végre visszatérjünk, felemelkedjünk arra a szintre, ahonnan Európa lehúzott bennünket, ezer éves erőszakkal.
Békével és szeretettel kell tennünk mindezt, mert ahogyan Európa történelmi feladata volt, hogy ezt véghez vigye, a miénk, hogy felébredjünk Csipke-Rózsika álmunkból, és megmutassuk ennek a megváltozott világnak, hogyan kell és lehet, isten szeretetében és tiszteletében, ember módjára élni. Hogyan élhetünk másokért, hogy önmagunk boldoguljunk, hogyan kell szeretnünk másokat, hogy szeretetben élhessünk.
Béla László
