Európa, valamikor, a civilizáció bölcsője és terjesztője volt. Művészete lélekemelő, személyiségépítő, emberformáló alkotásokból állt. Mondom, ez volt, és ez nem tévedés. Elismerem Victor Hugo, Emile Zola, Karl Mai, Julies Verne, Jókai Mór, Katona József, vagy Madách Imre után, nem könnyű maradandót alkotni, de egy minimális mércét azért tartani kellene.
Tudom, a kortárs szerzők, az érvényesülni akarás kényszerében, egész más szempontok szerint írnak, mint ahogy, egy normális ember gondolkodni szokott, de ez nem elsősorban az ő bűnük. Az, hogy egy ismeretlen szerző, „Völgyhíd” címen megellett egy torzszülött opuszt, nem öröm, de még nem tragédia. Ez, minden embernek elvitathatatlan emberi joga, ahogyan az is, mit hajlandó elfogadni, elolvasni, vagy megnézni.
A felelősség azoké, azé a rendszeré, akik az ilyen kulturális környezetszennyezés terjesztését engedélyezik, sőt támogatják, szervezik, és középiskolásokra erőszakolják. Ezek az emberek/szervezetek rászolgáltak, hogy, népiesen szólva, a Kozarek (hajdani állami ítéletvégrehajtó) kösse meg a nyakkendőjüket, hogy méltóan elegánsak legyenek, mocskos feladatuk teljesítéséhez.
Tudom, a megélhetés kényszere, sok mindenre ráveheti az embert, de ha itt nem vonunk határt, az, maga a háború, mások szándékából, mások érdekeiért, saját honfitársaink, nemzetünk, gyermekeink ellen. Ezt nem kellene. Igaz, ezt a háborút nem nyíltan, nem fegyverrel folytatják. Annál sokkal aljasabbul, a lelkek mérgezésével, az értékek megkérdőjelezésével, elfogadhatatlan példák állításával.
Viszonylag kiegyensúlyozott, nyugodt embernek tart, aki ismer. Magam is így gondolom. Így azt hiszem, a Kedves Olvasónak is tartozom a magyarázattal, mi tudott így kibillenteni az egyensúlyomból. Remélem, megértik, és nem negatívumként írják a rovásomra.
Történt, hogy egy barátom középiskolás gyermeke, egy budapesti középiskola szervezésében, színházlátogatáson vett részt. Ez, azzal a könnyítéssel jött létre, hogy a belépőjegyeket, valami pályázat révén, kétötöd áron vásárolhatták meg.
Elmentek.
A darab dióhéjban arról szólt, hogy egy középiskolás fiút, a rabiátus özvegy apja, terror alatt tart. Akaratával ellenkezőleg, a fiú választásától eltérő városban iskoláztatja. Ez frusztrálja a főhőst. Barátnőjével is megromlik emiatt a kapcsolata. Sok vita közepette, előkerül néhány vallási képzavar, míg végkifejletben, a frusztrált fiú, a párjával, kiül egy völgyhíd szélére, majd onnan a mélybe zuhan, és annak akarata ellenére, magával rántva barátnőjét is. Az egész förmedvény egy halálra zúzódott fiatal pár képével kezdődik, és azzal is zárul. Keretbe téve a fő mondanivalót, (az elkövető szerző szerint) az élet értelmetlenségét.
Túl azon, hogy az eszmei mondanivaló, az öngyilkosság támogatása, a gyilkosságra való felbujtás, ma még, Magyarországon büntetőjogi kategóriák, szerintem mégsem a szerzőt terheli a legnagyobb felelősség. Ő csak meg akar élni, ezért meg kell felelnie a legmocskosabb elvárásoknak is. Felelőssége annyi, hogy mintsem ilyen opuszt öklendez, elmehetett volna utcát söpörni, hogy valami hasznosat tegyen, és ne hazája fiataljait mérgezze skizofrén gondolataival, és alpári, nyomdafestéket sem tűrő kifejezéseivel.
Sokkal nagyobb a felelősség azon, aki az ilyet színre engedi, aki pályázattal terjeszti. Felelős a pedagógus, aki előzetesen meg sem nézi, vagy ha mégis, akkor rábízott fiatalokkal megismertethetőnek ítéli.
Ezúton tájékoztatom a felelősöket, tudjuk, hogy a magyarság kiirtása, vagy a Kárpát-medencéből való elűzése, nekik és elődeiknek 907-óta nyíltan meghirdetett céljuk, de abból nem esznek!
Sok becsületes gondolkodású magyar szülővel egy véleményen, elmondom, hogy mi, magyar szülők, nem arra neveljük a gyermekeinket, hogy öngyilkosságra vegyék rá őket. Nem azért járatjuk őket iskolába, hogy az iskola ehhez asszisztáljon. Nem is azért, hogy prevenció címen, az arra kaphatókat megtanítsák a drog használatára. Azért adjuk őket iskolába, hogy nálunk képzettebb, becsületes pedagógusok, szeretettel és szakértelemmel megtanítsák őket mindarra, amire mi, ismeretek, vagy idő hiányában nem tudjuk. Közben viszont joggal elvárjuk, hogy emberségre, szeretetre, és udvariasságra neveljék őket, és ne mérgezzék a lelküket semmilyen métellyel.
Elfogadhatatlan, hogy egy ilyen, kulturális környezetszennyezés, közszínházba kerüljön, de még elfogadhatatlanabb, hogy egy ilyen előadás teljes színháztermét, jobb sorsra érdemes, odaszervezett középiskolásokkal töltsenek meg. Ha ezekből a fiatalokból, csak egy is öngyilkos lesz, az ennek a bűnszövetkezetnek az áldozata, amiért egyszer, minden résztvevőnek, valahol felelni kell. Lehet Magyarország, ma egy következmények nélküli ország, de ezen túlmenően, mindannyian az univerzumban élünk, és az nem ilyen.
Szerencséjükre, vagy vesztükre, ezeknek a gyermekeknek nagy része úgy döntött, soha többé színházba be nem teszi a lábát. Sajnos, így nem fogja megismerni a Bánk Bánt, a Diótörőt, a Hunyadi Lászlót, az Ember Tragédiáját, vagy más, arra érdemes műveket. Ennyit, a mai magyar kultúrpolitikáról.
Béla László
