A magyarságra, általában nem jellemző a bizalmatlanság, ma mégis, sokszor már kóros mértékben bizalmatlanok vagyunk. A hiba „nem a mi készülékünkben van”.
Az embereknek, van, egy nemzetre jellemző alaptermészete, és van a környezete, amiben él, és amit maga alakít.(általában) Minden ember gondolkodását, magatartását, ez a két tényező határozza, esetleg, változtatja meg. A magyar ember jóhiszemű. Ő maga becsületesen gondolkodik, és mindenkiről ugyanezt feltételezi. Ezért könnyű becsapni, ha valaki, nem tartja ezt a normát. Egy magyar faluban, ezt mindenkinek tartani kellett. Ha vétett, „szájára vette a falu”, és attól kezdve ott, nem volt maradása. Ez igaz volt minden lakosra egy faluban, bármilyen etnikumhoz tartozott is. Láthatjuk, hogy ma sem azokkal az eltérő kultúrájúakkal van a baj, akik generációk óta egy adott településen élnek, mindig a betelepítettekkel, de ne menjünk a dolgok elébe.
Érdemes megnézni, hogyan tartotta a magyar falu, ezeket a szigorú normákat. Elsődlegesen úgy, hogy mindenki becsületes volt, és mindenkiről ezt feltételezte. Ezen belül, mindenben lehetett rivalizálni, eltérő nézeteket vallani, de nagyon éles határok húzódtak az eltérő vélemény, ellenségesség tisztességtelenség, és a becsület között. Ezt a határt senki nem lépte, léphette át.
A régi falvak, általában önellátásra voltak berendezkedve. Azokban akkor lehetett élni, ha a falu elfogadta, az adott embert, családot. A városokat, a környező falvak, és a városi gazdák látták el. Szabad piacok működtek, melyekben személyesen ismerték egymást az emberek. Bárki, még a saját ízlése szerint fűszerezett kolbászt is meg tudta venni.
Mi történt, ha egy falu szatócsa (egyetlen kiskereskedője) tisztességtelenné vált. Néhány ember tudott becsapni, de ezzel elfogytak a vevői. Telefon ugyan nem volt, de a hírek, mégis gyorsan terjedtek. A bolt megállt, a kereskedő elszegényedett, és elköltözött. Jött helyette más, becsületes.
Ha valaki arra vetemedett, hogy lopjon, két dologgal kellett számolnia. Rosszabb esetben, ha tetten érték, a csősz, sóval töltött vadászpuskával hátsón lőtte, és két hétig vakarhatta. Ha a csendőrök fogták meg, jól elverték, hogy megtanulja a rendet. Ha „szerencsésebb” volt a „botlás”, nem tettenérésben, ill. elfogásban végződött, csak eltűntek dolgok, ennek is híre ment. Ettől kezdve a falu, egy emberként kezdett figyelni. Hamar fény derült a vétkes személyére. Ennek, egy hosszabb távú súlyosabb következménye lett, kiközösítette a falu. Ha a vétkes ember módosabb volt, és nem győzte egyedül a munkát, elmaradtak a munkásai, és még a szomszéd faluból sem tudott senkit felfogadni. Ha napszámosként, szegényebben élt, elvesztette a munkáját a környéken. Mindkét esetet, csak a messze költözéssel lehetett megoldani, de ez sem volt egyszerű.
„Messziről jött ember, azt mond, amit akar” tartja az ősi magyar közmondás.
Az ilyen ember, sokáig a figyelem középpontjában állt, és a bizalmatlanság légkörében kellett bebizonyítania, hogy ő, nem olyan, akitől félni kellene.
Ezt, a sok száz éves rendszert kezdte ki Magyarországon az iparosítás. A gyárak, a mellettük épülő városok, beszippantották a tanyákról a fiatalokat, nagyobb, biztosabb jövedelmet ígérve. Sokáig, ez a magyaros becsületesség, a nagyvárosokban is élt. Ahogyan vidéken, a gazda megfejte a teheneket, és hajnalban kitette a tanya elé, a tele kannákat az út szélére, és a tejgyűjtő autó sofőrje kicserélte azokat üresre, rájuk téve a tejért járó pénz, sem a kannáknak, sem a pénznek hiánya nem volt. Ma, ez bárgyú mesének tűnik, de nem az.
Ugyanígy, a nagyvárosokban, még Budapesten is, hajnalban, a szállítók, lerakták a boltok elé a tejet, tejfölt, kenyeret, és ameddig az állami bolt eladója fel nem kelt, és ki nem nyitotta a boltot, minden szállítmány, sértetlen és hiánytalan maradt. Ez ma lehetetlen. Vajon miért?
Mert nincs következmény!
Elvétve előfordult akkor is, hogy részeg garázdák kárt okoztak. Egy régi eladótól tudom, hogy előfordult egyszer, még a Kádár rendszerben, hogy egy rekesz tejfölt kiborítottak, néhány zacskó tejet kidobáltak, aztán labdaként rugdostak egy darabon. Az eladó telefonált a rendőröknek. Azonnal négy rendőr kezdett nyomozni, megtalálták, és előállították a tettest, megírták a jegyzőkönyvüket, és ennek alapján, jóváírta a Közért, az eladó kárát.
Ezzel a dolog elintéződött. Az elkövető sem került börtönbe, de aznap senki sem látta. Másnap néhány kék folttal jelent meg az emberek között. Azt mondta, megbotlott a lépcsőn, és nekiesett néhányszor a falnak. Mindenki tudta, hogy hazudott, de intő példa volt mindenki számára, hogy a csibészség, nem kifizetődő magatartás. Ritkák is voltak az ilyen esetek. Akkoriban, ha egy fiatal megfeledkezett magáról, az idősebbek rászóltak, és a fiatal észhez tért. Ma, meg sem kísérlik az ilyet az idősebbek, mert jobb esetben, ocsmány választ kapnának. Nem jobb a helyzet a rend őreivel sem. Ha egy eltérően kulturált garázdára csúnyán néznek, az állásukba kerülhet, és ezt mi hagyjuk.
Ezek szándékosan, módszeresen generált folyamatok, amik a társadalmi légkör megmérgezése érdekében keletkeztek és folynak. És mi, húsz évnél régebben, mindig olyan kormányokat választunk, akik ezt tudomásul veszik, sőt szervezik, támogatják. Még, „megélhetési bűnözés” néven, ideológiát is gyártanak mögé.
Időseink, ha kihalnak a falvakból, sok önkormányzat, a mi adónklból, megvásárolja a városi örökösöktől a házukat, és betelepít egy ismeretlen családot, felzárkóztatás címén. Mindenki tudja, mi lesz a (Gyöngyöspata)
következménye, mégis megteszik. Hiszi valaki, hogy ez véletlen? Netán figyelmetlenség? Nem! Ez a szándékos pusztítás, aminek véget kell vetnünk.
Innen indul el a bizalmatlanság. Miközben a választott vezetőink, tőlünk becsületes életvitelt várnak, ők maguk, néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve, szándékosan pusztítanak, ellehetetlenítenek bennünket.
Ha a fejétől bűzlik a hal, hát el kell választanunk a testétől, és időben a szemétre vetni, mielőtt az egész testet megfertőzné a rothadásával.
Mibe kerül, a bizalmatlanság?
Sokba!
Aki ma, a bankba, biztonsági őrként áll. korábban szántott, tervezett, hegesztett vagy esztergált. Mindenképpen értéket teremtett, és a bankot, nem rabolták ki.
Ma ott áll, kockáztatja az életét, a bankot mégis kirabolják, néha az ő fegyverével. Melyik a jobb?
Mindezen túl, az ő szerény fizetését is tőlünk lopják el a bankok. Kellett ez nekünk? Meggyőződésem, hogy sem neki, sem nekünk nem. Ez, a gátlástalan harácsolóknak, és fizetett talpnyalóiknak kellett, akik ma, a mi hiszékenységünkből, és szavazataink alapján, magasan fölöttük állva, általunk felemelve néznek le bennünket. Cinkoson kacsintanak össze, ha becsületes emberről van szó: -mit akar ez a senki, hisz üres a zsebe.
Lassan felébred ez a nép, és sarkára áll. Akkor, a csalók és tolvajok zsebe lesz üres, de még a szája is, kenyér híján. Addig, inkább legyen üres a zsebünk, mint lopott pénzzel tele.
Béla László
