Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában megerősítette, a legjobb ajánlat a Mercedes Citaro márkanevű autóbuszára érkezett, bár a tender megengedte azt is, hogy magyar gyártású autóbusz is induljon, és nem kértek referenciát sem. A várban közlekedő, elöregedett midibuszok cseréjére az MKK midibusztendert ír ki, amelyben szintén igyekeznek műszaki és tendereztetési oldalról is lehetővé tenni, hogy magyar gyártású jármű nyerjen. Azt azonban hangsúlyozta, a közbeszerzési eljárásokba nem lehet beavatkozni.
A Magyar Buszgyártók Szövetsége azt kifogásolja, hogy habár a több mint két évig tesztelt magyar buszok megfeleltek volna az utazóközönség igényeinek, paraméterek tekintetében azonban a korábbi elgondolásaihoz képest olyan apró eltérések szerepeltek a kiírásban, amelyeket adott pillanatban a buszgyártók nem tudtak teljesíteni. Ezeket a paramétereket a magyar buszgyártók képesek lettek volna teljesíteni, de a tenderkiírásban – a korábbi szokásokkal ellentétben – már a pályázat beadásakor biztosítani kellett az európai típusbiztonyítványt. Ehhez egy féléves átfutásra lett volna szükség, s a szállításkor már be tudták volna mutatni, magyarázta Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetsége elnöke. Különösen érthetetlennek tartja azok után, hogy az eredményhirdetés már több mint háromnegyed évet húzódik.
Vitézy Dávid emlékeztetett, a VT-Transman azért nem tudott magyar busszal indulni a tenderen, mert a bankok nem adtak hitelt olyan buszra, amely még csak prototípusként létezik, s a finanszírozás esetleges bedőlése esetén nincs biztosítékuk arra, hogy a nemzetközi piacon értékesíteni tudják. A BKK vezérigazgatója szerint azonban a buszgyártók többségének változtatnia kell a kényelmes hozzáállásán, és szabályos, érvényes ajánlatot adni a pályázatra. Vitézy Dávid hangsúlyozta, ahogy eddig is, a jövőben is úgy fogják kiírni a tendereket, hogy azon a magyar buszgyártók meg tudjanak felelni.
(Kossuth Rádió)
További részletek: http://kuruc.info/r/2/101053/#ixzz25z9YrCeG
Amikor egy ország állítólag fülig eladósodott és munkanélküliséggel küzd, ez minden szempont fölött kell, hogy eldöntsön kérdéseket. Az a nagyképűség, amivel nemzetközi tendert írnak ki hazai igények kielégítésére szánt buszokra, vérlázító nemzetárulás. A legminimálisabb gazdasági ismeretek birtokában lévő kormány is, törvénnyel tiltaná idegen buszok beszerzését, ha azok Magyarországon is gyárthatók.
Béla László