Mi magyarok, elég rendhagyó, az átlagtól különböző nemzet vagyunk. Attila halála, a hun birodalom szétesése óta, egyfolytában lefelé megyünk. Ellenségeink mindig pusztítanak egyet rajtunk mi a sebeinket nyalogatva, nem értjük a dolgot. Nem tudjuk miért, és mindez hogyan lehetséges.
Hősies elszántságunk ellenére, amivel a gyilkos túlerő ellen is megvédtük magunkat a pozsonyi csatában, nyakukba kaptuk ősi kereszténységünk helyébe a római vallást. Vele a szeretet helyett az inkvizíciót, az örök élet ismerete helyett, a pokol vízióját, a rovás helyett az analfabéta tömegeket. Évszázadokba telt, amire kimásztunk ebből a számunkra ásott veremből. Mire megtanultuk, a tőlünk idegen, latin műveltséget, addigra elvesztettük, még inkább elrejtették előlünk a több tízezer éves kultúránk áldásait és eredményeit.
Elhazudták, és a közoktatásban ma is elhazudják, dicsőséges múltunkat, egy történelmi csődtömegként ábrázolva a magyarságot. A magyar ember, lelke mélyén, tudat alatti ismereteinek legmélyebb bugyraiban, ma is hordozza ezeket az elrejtett értékeket. Ezért nem értjük, hogyan vehet erőt rajtunk a gonoszság, hogyan tudhat olyat pusztítani rajtunk, amilyet tapasztalni kényszerülünk.
Legtöbben már el sem gondolkodunk rajta, hanem teret engedve a hazug propagandának, elfogadjuk, ez a magyar sors.
NEM EZ !!!
Ha ismernénk a szakralitásnak, ezoterikának, mágiának, a római egyház által szemétre vetett értékeit, sokkal többet értenénk az eseményekből, és sokkal intenzívebb védelmünk lenne a gonosz cselekedetekkel szemben. Nem véletlen zárja el híveitől ez egyház ezeket a dolgokat, hisz a gonoszság, épp ezzel a fegyvertárral harcol, és győzedelmeskedik ellenünk.
Hogyan győzhettünk a pozsonyi csatában?
Isten segítségével. A szakrális hatalom erejével.
Már hallom a gúnyolódók szavát: persze! Jött a Teremtő, és hatalmas pallosával lekaszabolta a magyarok előtt, az állig felfegyverzett német-római sereget.
Valóban valószínűtlen az ismert eredmény. De ha a magyarok Istene, hatalmas pallosával, csak a gúnyolódók „utálatos képe”, akkor mi volt a valódi ok. Mi az a szakrális hatalom, amit sem megfogni, sem meghatározni nem egyszerű.
A mögöttes szándékok különbsége, a gondolatok ereje, ami többet tesz minden fizikai erőnél, mert a múló anyagi világ ereje helyett, az örökkévaló szellemi világ erejét testesíti meg.
Árpád, a magyar sereget, a haza védelmére hívta össze. Mind a negyven ezren tudták, a biztos halálba indulnak. De tudták azt is, a halál nem lehet ártalmukra, mert embert nem lehet megölni. Ez ősi tudás, amit a gonoszság rejt el előlünk, hogy meg lehessen bennünket félemlíteni.
Az akkori magyarok, még ismerték az igazságot, így szívükben nyoma sem volt félelemnek. Egyetlen közös akarat volt mindenkiben, győzni! Túlélve, vagy belehalva, teljesen mindegy. Az ego mindegyiket haza vezényelte volna, de a közös tudat, felülírta az ego parancsát. A magyarok, ebben a csatában kivétel nélkül keresték a hősi halált. Ezzel az irracionális magatartásukkal annyira megrémítették a római vallás által, már halálfélelembe süllyesztett zsoldosokat, hogy azok védekezésképtelenné váltak.
Mára, a magyarságot is sikerült halálfélelembe süllyeszteni. Félünk mindentől.
Félünk a munkanélküliségtől, az éhezéstől, a kilakoltatástól, végső fokon a haláltól. Mindentől, ami félelmeink híján, bizonyosan el nem érhetne bennünket.
Félelmeinkkel viszont mindent valóra váltunk, amitől félünk.
Akadálytalanul vesz erőt rajtunk a gonoszság, és pusztít akkorát rajtunk, amekkorát akar. Félünk elmenni, szavazni, nehogy még nehezebb helyzetbe kerüljünk. Szavazni azok mennek el kivétel nélkül, akik féltik a kivételezett helyzetüket. Ők, a saját érdekeik szerint szavaznak. Azok a bátrabb magyarok, akik el mernek menni, és a nemzet érdekei szerint szavaznak, kisebbségben maradnak.
Túl kell lépni félelmeinken, indulatainkon, jogos bosszúvágyunkon.
Ezek hatalmas mértékű negatív energiák, amelyekkel önként támogatjuk azokat, akik pusztítani szándékoznak, és valójában pusztítanak is bennünket.
Ne támogassuk önmagunk pusztítását!
Ahelyett, hogy az élősködők létén keseregnénk, eltávolításukon agyalnánk, azon kell gondolkodnunk, mivel tesszük szebbé, könnyebbé magunk és embertársaink életét. Az élősködők nincsenek! Azok már a múlt. Miénk, és gyermekeinké a jövő. Ezt a jövőt kell építeni, leginkább azzal, hogy elképzeljük, megtervezzük, és valóságként megéljük. Nem kesergünk a ma hiányosságain. Örülünk annak, ami van, és hálásak vagyunk jó sorsunknak azért, ami terveink szerint lesz.
Ha így gondolkodunk, akkor el merünk menni szavazni is. Merünk egy magyar kormányt választani, hiába köpködnek rá kígyót-békát.
Minden gondolat megvalósítja önmagát.
Merjünk szabadok lenni, és azok leszünk. Merjünk önállóak lenni, és azok leszünk. Merjük szeretni egymást, és eltűnik a gyűlölködés. Merjük támogatni egymást, és mindenki támogatását élvezni fogjuk. Merjünk a jó oldalra állni, mert Isten is azon áll, és ha isten velünk, nincs erő ellenünk.
Egyetlen, jó gondolkodású magyar is számít. Gondoljuk el! Ha egy sötét barlangba egyetlen ember belép, fénylő fáklyával a kezében, a sötétség azonnal háttérbe szorul, és helyét a derengő félhomály veszi át, ha az egy mellé, még hétmillió társul, fényárba borítják a teret, és a sötétség elűzetik, kizáratik.
Nem lehet kérdés, hogyan kell cselekednünk, hogyan kell gondolkodnunk.
