Szeretet és gyűlölet.
Épp olyan testvérek, mint Káin és Ábel vagy Romulusz és Rémusz.
Egyik, csak a másik elpusztításában látja, a kiteljesedés lehetőségét.
Ezen az alapon áll ma, a világ társadalmainak, durva becsléssel a fele, ez, az alapja a globalizmus társadalomfilozófiájának. Vajon melyik pusztítja el a másikat?
Az erősebb?
Nem! Inkább a gátlástalanabb, békétlenebb, indulatosabb, önzőbb.
A béke hangoztatása mellett, nem a szeretet indít háborúkat. Erre, csak a gyűlölet képes, és hajlandó, és birodalmaik rendre megbuknak, minden külső beavatkozás nélkül.
A szeretet birodalmát, csak a gyűlölet beavatkozása döntheti meg.
Hunor és Magyar, két olyan testvér, a legendáriumban, akik ellentétben a korábbiakkal, egymás támogatásában látták a kiteljesedést. Nem véletlenül vált, a hun birodalom, az ókor legnagyobb birodalmává.
Történészek szerint, ez egy laza, föderatív együttélés volt, leginkább önkéntes alapon. a birodalmat alkotó népek, megtartották szokásaikat, hitüket, úgyszólván, teljesen központi irányítás, szabályzás nélkül élték, korábban megszokott életüket, a birodalom nyújtotta biztonságban. Egyedül, a terület védelme volt közös kötelesség, amiben minden nemzetiség erejéhez mérten részt vett.
Erős volt ez a kötelék, mert minden résztvevő egyenlő jogokkal élt benne, és fenntartása, minden résztvevőnek fontos érdeke volt.
Hiába kóstolgatták a római légiók, megdönteni, csak Attila megmérgezése után tudták. A mérget, nem a szeretet keverte, hanem az irigység, a hatalomvágy, és a gyűlölet.
Ma, sokan, könnyen dobálóznak, a gyűlölködő megbélyegzéssel. Mondják ezt bárkire, aki fenyegetett embertársai iránti szeretetből, elutasítja a gyilkolást, a háborút, és minden pszichés, és tettleges erőszakot.
Nem szeretet e, az, amikor valaki kiáll az üldözöttekért, bántalmazottakért, legyilkoltakért? Szánja az árván maradt gyermekeket, az özvegyen maradó anyákat és apákat. A gyilkosok akadályozása, nem az irántuk érzett gyűlöletből indittatik, hanem az áldozataik iránt érzett szeretetből.
Ezt, sokan nem tudják, vagy nem akarják tudni, és üzelmeik védelmében, gyűlölködéssel vádolnak mindenkit, aki cselekedeteiket bírálja, vagy akadályozza.
Hamisan érvelnek.
Láttam egy amatőr természetfilmet, melyben egy néhány tagú oroszlánfalka,
elkülönítette, elterelte, végül elragadta egy gnúcsorda egyik borját.
A borjú húsáért való küzdelembe, később, egy krokodil is beszállt. Valami csodával határos módon, a borjú, túlélte a huzavonát, megszabadulva a fáradó oroszlánoktól, visszavánszorgott, a csorda közelébe. Egyik oroszlán utána indult. Ez volt a végzete. Egyik bika, megelégelte a kegyetlenséget és rátámadt.
Egyet megölt, átdöfte a szarvával, és magasan, több méterre dobta. A többit szétkergették a fellázadt bika követői, és a borjú, meggyötörve bár, de békésen bevonult a csorda védelmébe. Bennünk emberekben nincs ennyi?
Mi, de legalább is hangadóink, a médiák, az oroszlánt, az állatok királyának tartják és hirdetik. Attól, hogy egy-egy prédát egy csapat oroszlán el tud ejteni, még nem lesz király, legfeljebb parazita. Épp olyan, mint a vírus, a baktérium, a tetű, vagy a bolha, csak egy kicsit nagyobbra nőtt. Termetétől, üvöltésétől és karmaitól, félnek a prédaállatok, és ezt kihasználva tudja őket néha elejteni.
Ha valaki, egy kicsit figyeli a „felséget” nagyon hamar rájön, hogy gyáva és lusta. Egész nap alszik, míg a prédák szorgalmasan legelésznek, hogy a fűből húst csináljanak, aztán jön a felség, hogy felzabálja. Persze, nem a vezérbikát támadja meg, mert az kockázatos, hanem a leggyengébb, legbetegebb. legkiszolgáltatottabb egyedet. Ezt, általában a csorda, közönyösen tudomásul veszi. Ha mégsem, akkor bizony vége a „királynak” meg a királyságnak.
Miért állítják elénk a gyáva, lusta oroszlánt példának, a gyáva, lusta emberek?
Azért, hogy mi is féljünk a gyáváktól és lustáktól, mert csak így tudnak közülünk prédát ejteni.
A király, az állatok között, méltán, csak az elefánt lehet. Békésen legelészik, a jóravaló emberekhez hasonlóan, szerető családokban él, és senkit nem támad meg irigységből, vagy bármi, öncélú indíttatásból. Más állatok nem félnek tőle, de még, a királynak kikiáltott oroszlánok sem merik megtámadni általában.
Tanulhatnánk az állatvilágtól.
Láthatjuk az oroszlánok önzését, és az elefántok szorgalmát, egymás iránti szeretetét, ami igazi békéjüket, jólétüket és tiszteletüket megalapozza. Ameddig a szeretet úgy vélekedik, a Földön, Isten minden teremtményének, így minden embernek joga , félelem és hiányok nélkül élni, a gyűlölet úgy tartja, ehhez, csak a hatalmasoknak van joga, és a többinek, kötelessége őket ellátni, értük dolgozni, ha kell éhezni, és mindezt zokszó nélkül.
Hatalmas csúsztatás! Hiába próbálják a hatalmaskodók az önellátást kicsavarni az emberiség kezéből, hiába akarják megfosztani vizétől, energiájától, életlehetőségeitől, lejárt az idejük. Idő kellett hozzá, de az emberiség többsége már rájött, a szeretet, egymás támogatása az egyetlen járható út.
Béla László.
