Omladozik már a kártyavár…
Avagy, az EU tragédiája, Magyarország bekebelezése.
Nem sok ész kell hozzá, csak egy kis történelem ismeret, egy pici realitásérzék, és egy csöpp szerénység, és átlátható, hogy Magyarország, Isteni védelem alatt áll, minden pusztítóval szemben. Természetesen, a történelem ismereténél, a valós történelem ismeretére gondoltam, és nem, a hatalom cumiján élő „bértörténészek” kitalált történeteire.
Az a nagyhatalom, aki Magyarország gyors, vagy lassú felszámolását tűzi ki céljául, történelmi léptékben mérve, elég hamar összeomlik. Az angolszász globalizmus, ami köztudottan, nem is az angolszászok akarata szerint működik, szemet vetett Európára, a megkérdőjelezhetetlen európai hegemóniára. A Szén, és Acélközösség, halovány lidércfény volt ennek a megteremtéséhez. Képtelen volt az akarata szerint „meg renszabályozni” mindenkit, így, létre kellett hozni az EU-t. Ebbe, mint a kapitalista kifosztás nyitott kapzsi markába, egyenként csalogatják be a jól prosperáló országokat, hogy bekerülvén, az ígért Kánaán helyett a nyomor, a pusztulás, a hajléktalan és bevándorló áradat kezdje jellemezni ezeket az országokat. Ez történt Magyarországgal is. Nemzetáruló vezetőink, gátlástalanul megdumálták az embereket, hogy nekünk ez lesz a felemelkedés. Elhallgatták, hogy itt az árak felemelkedésére gondoltak, és nem, az életszínvonaléra. Ma sincs egy olyan gerinces kormány, aki kivinné az országot ebből a csapdából, ami már az ország, a nemzet pusztulásával fenyeget.
A cionista terrorgépezet, olyan kitűnően szervezi magát, és olyan eredményesen rekeszt ki, minden jó érzésű embert a döntéshozók közül, hogy szinte megdönthetetlen. Hiába a népi megmozdulások világszerte, rendre vérbe fojtják azokat. A magyarok sem képesek, megfelelő oldalon egységet mutatni, a jól működő félrevezetés, a hamis médiapropaganda miatt. A pénzügyi terrorgépezet pedig, folytatja a kifosztást, újnál újabb bírságokkal, megalapozatlan követelések behajtásával, parlagfű, és egyéb H1N1 hisztériákkal. Folytatja a kórházak, iskolák bezárását, védőoltás címén, autista gyermekek létrehozását, egyszóval a nemzet hatékony pusztítását. Ha Isten meg akarja védeni ezektől a magyarságot, és nem akar vérfürdőt, tömeges bosszút az elkövetőkkel szemben, kénytelen a hatalmukat úgy megszűntetni, hogy a pusztítókkal szemben, némi együttérzés ébredjen a becsületes emberekben. Szeretet alapján álló, bölcs döntésével,a cionizmus egyetlen hatalmát, a pénzt veszi ki a kezükből.
A pénzvilág agóniája beteljesedett. Néhány millióan sötét gyászban fájlalják, de sok milliárdan gyönyörködnek, a szabadságnak, emberi méltóságnak, a pénz-pénzhatalom koporsóján pislákoló, ha mégoly halovány lángjánban.
Mennyire körme szakadtáig ragaszkodik, a cionista pénzhatalom, a jogtalan, korrupt hegemóniához, azt az intézkedéseiben látni. Amerika pénze, és vele az egész pénzhatalom, a megsemmisülés küszöbén áll. Ennek ellenére, az időjárásban való kalózkodásra, más népek terméshozamának művi csökkentésére van pénz.
Mit gondol a kedves olvasó, mik ezek a furcsa formájú felhők, meg az ártatlannak tűnő csíkok?
Sokan kapásból rávágnák, hogy egyszerű kondenzcsíkok, amit a sugárhajtóművek párájából hoz létre, a magas légkör hidege.
Nem! Ez súlyos támadás, Budapest égboltján, Magyarország légköre, és népessége ellen.
A kondenzcsík, ami vízpárából áll, néhány másodperc alatt eloszlik, láthatatlanná válik a légkörben. Az a csík, ami tartósan, órákon át megmarad, az nem egyéb, mint milliárdnyi nano méretű korund (alumínium oxid) szemcse.
Ameddig lebeg, milliárdnyi tükörként, árnyékot vet egy adott területre, minden irányban szétszórva a napfényt, melegítve ezzel, az amúgy is túlmelegedett légkört.
Amikor végre leülepszik, mérgező hatásával pusztítja a felszíni élőlényeket.
Az ország, aki ezeket a támadásokat elköveti, nem dicsekszik vele, csak csendben pusztít. Hogy kihez köthető, teljes bizonyossággal eldönteni, csak egy tökös vadászpilóta tudná, aki az ilyen gyanús csíkot húzó gépet elfogná, lekényszerítené, rosszabb esetben levegő-levegő rakétával seggbedurrantaná.
Akkor bizonyosan lenne visítás. Valószínűleg előkerülne a gép gazdája, aki ilyen aljas feladattal ferlküldte.
Magyarországon, ha vannak is tökös pilóták, ilyen védelemre nem számíthatunk, mert a mi Grippenjeinknek, még csúzlija sincsen, hogy kerozinról szót se ejtsek. Wiktor, csak azért vette…,hogy legyen, de nehogy az izraeli kémrepülők ferihegyi átstartolásának bármi tárgyi fenyegetettsége lehessen.
Arról is, milyen kuss van!
Nem olvastam sem a külügy, sem a hadügy jegyzékét az izraeli kormányhoz, a témában. Bocsánatkérést, vagy affélét sem olvastam, pedig ez, még mindig Magyarország!
Magyarország volt, van és meg is marad. Meg vagyon írva, hogy Mária, Jézus anyja a (cion) kígyó fejére tapos, hogy megmentse hazánkat. A bankrendszer a kígyó feje, a fosztogatás kulcsa, a kígyó méregfoga. Ezt húzza most ki az emberiség, Isteni támogatással. Összeomlásával bedől a dollár, vele az euró, ezzel pedig, ez a torzszülött EU. pár forinttal visszafizethetők lesznek a vaskos euro-hitelek, és élhetünk végre valóban szabadon, kreatívan és szorgalmasan, senkitől sem korlátozva. Visszaállíthatjuk a függetlenségünket, és a „numerus- klauzust, hogy soha többé, ilyen helyzet elő ne állhasson hazánkban.