A víz ára
A víz Istené!
Isten ajándékaként a Földé.
Isten és a Föld ajándékaként az embereké.
Görögországban a görögöké, Németországban a németeké, Franciaországban a franciáké, Magyarországon a magyaroké.
Az eső, minden földön, a föld lakóit illeti, Isteni, és emberi jogon.
Aki a vizet pénzért árulja, az tolvaj!
Ellopja Istentől, és pénzért árulja az embereknek, az Istentől ajándékba kapott vizet.
Valamikor, amikor a nagyvárosok kialakultak, szemben a mindenkinek természetes elszórt önfenntartó kistelepülésekkel, azok vízellátását technikailag kellett megoldani. Ez, kezdődött, az épített csatornákkal, vagy a lajtos kocsik által szállított folyóvízzel. Ez a megoldás, higiéniai szempontból, nem volt kifogástalan. Hamar ráébredtek a városok, a jobb megoldásra. Városi vízműveket építettek, saját kutakkal, a városlakók közpénzéből. Ennek a rendszernek a fenntartását, üzemeltetési költségét, az ezzel foglalkozók megélhetését (bérét) összeadták, elosztották az elfogyasztott víz mennyiségével, ez volt a víz ára, X pénz/m3.
Ez után szúrt szemet az ügyeskedőknek, hogy ha egy kicsit többet kérnek érte, azt a városlakók talán észre sem veszik. Nem vették észre.
Ettől vérszemet kaptak, és még többet kértek.
Erre már, felvetődött a kérdés, milyen alapon fosztogatják a közösséget?
Megteremtendő, a „jogi” alapot, valami bagóért, a tényleges érték néhány százalékáért, megvásárolták a városi vízművet. Hol milyen ürüggyel, az változó.
Nálunk azzal, hogy az állam, a közösség,”rossz gazda”.
Mára, tulajdonjogot hazudnak a vízműveink felett, és a tényleges költség százszorosáért akarják adni.
Ez a víz ára, amit csak azért fogadunk el, mert nem tehetünk egyenként semmit. Közösen fellépve, transzparenssé tehetnénk a költségek és bevételek arányát. Megszűntethetnénk a kiáltó igazságtalanságokat, megbüntethetnénk a felelősöket, ezzel elejét véve a további fosztogatásnak.
Nem tesszük.
Miért?
Béla László
