Elöljáróban le kell szögeznem, szerintem, nem oda való. Megvannak a politikának a maga fórumai, ahol mindennek el kell dőlni, de úgy, hogy minden szép és jó legyen. A politika akkor kerül az utcára, ha ezeken a fórumokon súlyos bajok keletkeznek, vagy ha egy külső hatalom akarja megváltoztatni egy terület, egy ország, egy állam viszonyait. Történik mindez azért, hogy még súlyosabb gondokat hozzon. Az utcai politizálás vége, leginkább polgárháború. Nem véletlen mondják a katonák, hogy a háború, voltaképpen fegyverrel folytatott politika.

  Ez, két különböző módon jöhet létre.

Létrejöhet úgy, mint Magyarországon 56-ban, vagy létrejöhet, mint a közelmúltban, Líbiában, vagy Szíriában. Az elsődleges cél mindig a népirtás, a gyilkosságok akadálytalan megvalósítása háborús körülmények között.

A másodlagos cél, de valójában minden háború ezért indul, egy adott hatalom elsöprése, új hatalom létrehozása, vagy az épp regnáló hatalom megerősítése, erősödő ellenfeleinek megsemmisítése.

  Hogy tisztán láthassuk az események okait és okozatait, érdemes kissé körültekinteni, az ötvenhatos magyar szabadságharc előzményei, lefolyása és következményei körül. Az 1918-19.es Khon, (Kun) Szamuelli, zsidó-kommunista puccskísérlet után 45-ben, a szovjet fegyverek adta lehetőséggel élve és visszaélve, a Rákosi, Péter Gábor, stb hatalombitorlók, elképesztő rémuralmat valósítottak meg. A fegyvertelen, szervezetlen magyarságnak esélye sem volt bármiféle ellenállásra. A rendőrség a hatalom kinyújtott kezeként nem a biztonságot, de az ÁVH gyilkosságait fedező testületet jelentette. Néhány év alatt elérték, hogy egyetlen magyar sem volt biztonságban. Találomra kiválasztott magyarokat kínoztak halálra, vertek agyon, és dobták a húsdarálóba.

Akkoriban elég volt, ha a hatalombitorlók közül valaki szemet vetett egy magyar család lakására. Hamisan megvádolta a családfőt. Az ÁVH megkínozta, hogy bevallja a bűnét, de mivel nem volt mit bevallani, addig kínozták, míg belehalt a gyötrelmekbe, ment a darálóba. A család aggódva rettegett, de soha sem hallottak több hírt a családfőről, legfeljebb annyit, államellenes összeesküvő volt. A támaszától megfosztott rettegő család, mint egy első számú közellenség hozzátartozói, immár szó nélkül vették tudomásul, hogy mindenüket elveszik, bármilyen sufniba kilakoltatják. Örültek, hogy élhettek.

Ilyen fizikai és lelki terror alatt élt a magyarság. Pattanásig feszült a légkör.

1955-öt írtunk. A második világháború néven elhíresült általános tömegmészárlás 10 éve ért véget. A befejezése (felfüggesztése) körüli megállapodások, ezt a tíz évet jelölték meg a megszálló csapatok ott tartózkodásának végső határidejeként. Ennek értelmében, a szovjet csapatoknak is haza kellett volna térni. Ettől a hatalombitorlók rettegtek. Tudták, hogy ha a szovjet fegyverek súlya nem terheli többé a lakosságot, hamar felszámolja a magyarság a zsidó rémuralmat, megkeresi és félreállítja a felelősöket, megbünteti a vétkeseket, vége a bitorolt hatalomnak.  Kellett valami, egy ürügy, ami megteremti, megteremtheti, a megszállás fenntartásának, a szovjet csapatok „ideiglenesen” hazánkban tartózkodásának további alapját. Ez volt az 56-os magyar forradalom és szabadságharc, ami 40 évre prolongálta a háborús állapotokat, és vele a zsidó rémuralmat. A Biszku félék akadálytalan gyilkosságait, a magyarság rettegésben tartását.

      Mi a szokatlan 56 indulásában?

Köztudott, hogy megelőzőleg fékevesztett volt az állami terror. Lehetetlen volt A-ból B-be valamit elszállítani, mert minden alkalmas eszköz állami tulajdonban, szigorú állami felügyelet alatt állt. Engedély nélkül, meg sem mozdulhatott egy teherautó.

Amikor az elégedetlenség tüntetésben csúcsosodott ki, és ezt a tömegre leadott lövésekkel a hatalom forradalommá változtatta, nem csak a tömeg spontán indulata határozta meg az eseményeket. Mivel a hatalombitorlóknak szükségük volt a szovjet beavatkozásra, ahhoz viszont a fegyveres harcokra, valahogy egyből termett a helyszínen négy Csepel teherautó. Amikor a tömeg kitalálta, hogy menjünk fegyverekért, csodák-csodája, volt mivel menni. A másik meglepetés, amikor odaértek a soroksári úti „lámpagyárhoz” (ma fegyver és gázkészülékgyár) semmilyen fegyveres őrséget nem találtak. Korábban,

olyan ávós haderő őrizte a készáru raktárt, hogy komoly fegyveres csapaterő támadását is feltartóztathatta volna. Hogy a parancsnokság visszarendelte őket, vagy a megindult forradalmi tömeg hírére elszeleltek, ez máig nem tisztázott kérdés. Lényeg, hogy a tüntetők fegyverhez jutását semmi nem nehezítette, sőt.

A kirobbant fegyveres harc, számos ártatlan, az ávóhoz sorkatonaként besorozott magyar fiatal halálát is jelentette, akiket a felbőszült nép haragja, az egyenruhájuk, és nem a cselekedeteik alapján ítélt meg. a valódi felelősök nagy része elszelelt, vagy patkánymód elrejtőzött, hogy a szovjet mészárlás után, a megtorló hadjáratot tovább folytassa. A forradalom, a magyarság számára csekély eredményt hozott. Némiképp elgondolkodtatta a pribékeket, hogy adott esetben hamar akasztófára kerülhetnek, éppúgy, mint áldozataik, de ez mára elszállt, hiszen egy főpribék, a mai napig köztük húzza a sztárnyugdíját, az összes lelkét terhelő gyilkosság ellenére. Ma olyan biztonságban érzik magukat, amelyben meghatározhatják a színházaink műsorát, és ez, a mi szégyenünk, nem az ő sikerük.

Elvileg ??? mi választjuk a magyar kormányokat, a közhatalmat gyakorló embereket. Tényleg? Akkor olyat kell választani, ami nekünk, és nem nekik felel meg. Ez a magyaroknak 46 óta nem sikerül. Ideje a tendenciát megfordítani.

    Az 56-os forradalom és szabadságharc mérlege, néhány nemzetáruló, és legalább tízszer annyi hazafi áldozat. A harcok feltárták a legbátrabb, legnemesebb önfeláldozó hazafiakat, akiket azután a Biszku bosszú, rendre kivégzett. Viszont Kádár, noha teret engedett ez eszelős bosszúnak, a bosszúhadjáratból kimaradtak számára, élhető körülményeket, kiváló, világhírű közbiztonságot, és megfogható létbiztonságot teremtett. Ezt lopták el mára, a kádári féktől megszabadulva, minden hatalmi pozíciót kikönyökölő „kiválasztottak”. Bátran elmondhatjuk, hogy bár a forradalom, a világ tiszteletét és elismerését kiváltó, hősi magyar cselekedet volt, nem hozott megoldást évszázados bajainkra, ehhez, az aranybullához hasonló alapvető felismerésekre, és az annak szellemében való intézkedésekre van szükség.

   Túllépve a bel-magyar kérdéseken, ha kicsit nyitott szemmel nézünk a világra,

napjainkban, számtalan példát láthatunk, az országokban külső hatalmak által kirobbantott háborúk keletkezésére, és lefolyására. Ennek az egyik módja a nyílt agresszió, mint Irak, vagy Afganisztán esetében. Ez, nehézkes, nem szerencsés útja az adott országban idegen érdekek érvényesítésének. Részben kell hozzá egy hamis cassus belli, mint a tornyok felrobbantása terrorakciónak álcázva, másrészt, a nemzetközi közvélemény,(nem a vazallus kormányok, hanem a józan népek) mindig mindenütt elítélik az agressziót.

  Sokkal elfogadottabb és követettebb ma a tisztességtelenek számára, a diverzáns polgárháború kirobbantása. Ehhez nem kell háborús ok, és időbe telik, mire a nemzetközi közvélemény felfedezi az összefüggéseket, és retorziót helyez kilátásba, mint Irán, Szíria megtámadása esetére. Líbiában is ilyen diverzáns polgárháború zajlott. A lakosság magas életszínvonalon élt. Minden igényt kielégítő szociális rendszer működött. Két fiatalnak elég volt házasságot kötni ahhoz, hogy azonnal önálló lakást kapjanak. Az emberek szerették és sokra tartották a globalisták által diktátornak nevezett Kadhafit. Mi volt mégis a bűne?

  Olajkutatás közben véletlenül talált ivóvízbázisról, ellátta ivóvízzel a szűkölködő Észak-afrikai államokat, ezzel kirekesztve a fosztogatás lehetőségéből a vizet aranyáron árusító globalista konzorciumokat. Rádöbbent a világban forgatott pénzek értéktelenségére, ezért országa pénzkészletét aranyra akarta váltani, sőt, az ország olajának ellenértékét is aranyban kérte. Ezért döntötték meg a hatalmát, bestiálisan meggyilkolni pedig azért kellett, mert ha élve fogják el, még az esetleges halálra ítéléshez is, nemzetközi figyelemmel kísért eljárás kellett volna. Ez terhes volt a gyilkosok irányítóinak, ezért az ismert forgatókönyvet rendelték el. Megölték. Ha tárgyalás van, azon elmondhatta volna, nemzetközi hallgatóság előtt mindazt, amit a diverzáns háború szervezői eltitkoltak. Ahogy Irán, átlátva a Szíria elleni diverzáns támadást, annak védelmére kelt, a valóságot ismerve, az államok összefogtak volna, Kadhafit eltávolító és meggyilkoló diverzáns alakulatok bedobásának és támogatásának megakadályozására, és ma is Kadhafi vezetné Líbiát.

    Ha a volna ott nem volna, de ez a volna, mi magunk, emberek, különböző államokhoz tartozó állampolgárok vagyunk. A cionista globalista lobbi, mindenütt beékeli a nemzetek testébe, multikulti címén a lehető legtöbb bevándorlót. Mi eddig eltűrtük. Most kezd a nemzetek számára világossá válni, hogy ezek, azoknak a diverzáns alakulatoknak a magjai, melyeken keresztül megszerezhető az adott nemzetek feletti irányítás. Ezért, egyre inkább elutasítjuk az idegen bevándorlókat. Erre, rasszizmussal, nacionalizmussal  vádolnak mindenkit. Éppen a zsidók? Náluk rasszistább, nacionalistább embercsoport még nem létezett a földön, és lám, mára, a világot gyűrik maguk alá. Másoktól irigylik a nemzeti összetartozás előnyeit, amik tagadhatatlanul pozitív eredményt mutatnak. Ha mi magyarok, a zsidó rasszizmus, nacionalizmus, és gyűlöletkeltés szintjén állnánk, már rég, idegenmentes magyar kormányaink, és teljes közigazgatásunk lenne. Erről szerencsére, vagy pechünkre, egyenlőre szó sincsen. A cionista európai lobbi, még a kiöregedett meszes agyú bírók nyugdíjazásáért is visít.

  Visszatérve eredeti témánkra, az utcai politizálásra.

Véleményem szerint, az, a jelenlegi formájában kevéssé eredményes, ezért felesleges. Igaz, a megmozdulásban, résztvevőkben, felébreszti a csoportszellemet, megmutatja az összetartozás kellemességét. Demonstrálja a résztvevők számára a közösség erejét de ezt az erőt, a politika nem ismeri.

A politika ereje, amit ismer, és amit elfogad, a mögötte álló szavazatok száma.

A megszorításokért, a MALÉV megsemmisüléséért az áfa emelésért, a benzin és élelmiszerárakért, nem a kormányt terheli a felelősség. Ők csak javasolják a sötétnél sötétebb dolgokat. Az ellenzék, létszámánál fogva, semmit sem tehet, még ha egységes lenne is. Ebből következik, hogy mindenért, amit ez a kormány véghezvisz, a felelősség azt a 227 embert terheli, akit a Fidesz, párt, és frakciófegyelem címén, a legszigorúbb ideológiai és pénzügyi elnyomás alatt tart. Ezeket az embereket, a hatalom, pénzből, és hazugságokból kevert, átláthatatlan rózsaszín köd alatt tartja. Sokan közülük azt hiszik, hogy Magyarországon minden rendben van. Fogalmuk sincs a folyamatos invázióról, a törvénytelenül hazánkban tartózkodó, vagy épp itt szerveződő idegen fegyveres alakulatokról, csak a fegyvertelen magyar gárda létezésétől rettegnek.

Talán hírből tudnak asz elbocsátásokról, a kilakoltatásokról, de őket busásan eltartja a magyar választó, gondjaik nincsenek.

Ha a politika aljas húzásai elérik azt a határt, ami ellen már tüntetni érdemes, akkor minden választó polgárnak, a saját Fideszes képviselőjét kell megkeresni, annak napi útvonalán kell tüntetést bejelenteni, ha kell, január elsejétől december 31.-ig. Rá kell kényszeríteni a képviselőket, ha már megszegik a kötelességüket, és a frakcióvezető parancsára a választóik érdekei ellen szavaznak, hogy nap mint nap, azoknak az átvert embereknek a tömegén kelljen keresztülmennie, akiknek az arcáról süt az elégedetlenség. Fontos, hogy az adott ember érezze a felelősséget elkövetett szavazatai kapcsán. Ne hihesse, hogy senki nem tudja róla, mi mindenért felelős. Ha a hazaút utolsó kilométere fél órával tovább tart a tömegben, mint a megelőző húsz, akkor van ideje gondolkodni. Serkenteni fogja a gondolkodását, ha meg sem tudja ítélni, milyen a tömeg hangulata, mekkora az elutasítás vele szemben, és egyáltalában, az adott helyzetben, milyen reakció várható. Ez nem erőszak, csak szelíd, pszichés terror, azzal a jogszabályi terrorral szemben, amit pártunk és kormányunk valósít meg a lakosság ellen. Ez senkinek semmi kárt nem okoz. Nem csökkenti senki pénzét, mint a 16 százalékos adó, a huszonhét százalékos áfa, vagy a kivetett csillagászati bírságok. Mindössze arra alkalmas, hogy a lakosság, a gyülekezési, és véleménynyilvánítási szabadságával élve, tudassa választott képviselőjével, hogy helytelen, a választó polgárok szerint ellenséges úton jár. Nem az Andrássy úton kell tüntetni. Kinek-kinek, a saját képviselője otthonánál.

Aki közszereplést vállal, az vagy teljesítse becsülettel a vállalt kötelességét, vagy viselje békével, a kötelességszegésért járó szorongattatást.

Ezt az utat járva, elérhetjük, hogy amikor a kikiáltó bemondja az elvárt állásfoglalást, a képviselő azon kezd gondolkodni, ezért hány ember között kell majd elhaladnia. Ha a számot túl magasnak találja, ellenkező álláspontra szavaz.

Hiába a százezer bírság, a bőre, a nyugalma, ennél mindenkinek többet ér.

   Ha zavarja a helyzet, kiléphet a frakcióból, akár a csaló pártból, és függetlenként segítheti a nép életét. Így is elmúlhat a Fidesz dicsősége.

Van pozitív példa. Ángyán úrban volt, és van gerinc, szembe szállni a csalással, hazaárulással, mutyizással. nem kellett hozzá pszichés terror, elég volt a választóknak tett ígéret felelőssége, és a tiszta magyar becsületesség. Én nem hiszem, hogy csak egy "Ángyán" van az irányításban, de nem látom őket megnyilvánulni. Remélem, hamarosan tömegesen láthatjuk majd.